14. nap

Az éjszaka hozta a formáját, de már direkt rá sem nézek az órámra. Szokásos többször megébredés, forgolódás, pisilnem kell, de nem kelek fel. Így valahogy elvergődtem az órám csörgéséig.

Élénk álmok, néha jók, néha rosszak. Valamikor keverednek. De szinte mindig oda jut ki az álom, hogy szorongás lesz belőle. Felszabadult érzés az álom elején, majd jön álmomban is az érzés, hogy nem vagyok biztonságban, és jön a szorongás. Most is így volt.

Napközben:

Reggel rajtam volt a szorongás érzése. Lehet az álom miatt, vagy lehet amiatt, mert 10-re vendéget vártam. Egyébként, ha valami időhöz van kötve, megfigyeltem, hogy akkor is rám jön kicsit a feszkó, meg a szorongás. Egy nagyon kedves régi kollégám, cimborám látogatott meg. Jó volt hosszú hónapok után újra látni, találkozni, és beszélgetni. Szegényemen látom, hogy fáradt, túlvállalja magát. De bírja a gyűrődést, mert mentálisan teljesen rendben van.

Nem úgy mint én, akire beszélgetés közben is olyan gondolatok törtek rá olykor, hogy mindjárt pánik rohamom lesz, és hogy fogok elmenekülni ebből a beszélgetésből. Ezek ilyen kényszeres gondolati betörések. Nem tudom, hogy ezt bármilyen gyógyszer meg tudná e változtatni. Azt hiszem nem... A gondolatokat egy gyógyszer sem tudja befolyásolni. Kivétel, ha annyira rommá vagy szedálva, hogy nincs lehetőséged gondolkodni, és folyik a nyál a szádból.

Miután elment elkezdtem dolgozni, ebédeltem, aztán délután egy kicsit szundiztam, majd késő estig dolgoztam. Mindig találok valamit, amivel lehet foglalkozni, de szerintem ezzel a legtöbb maximalista webmester vagy programozó így van. Próbálok mindent megtenni azért, (most már több mint két éve) hogy valahogy kiszenvedjek egy önerőt lakáshitelre, meg egy újabb használt autót tudjak végre venni. Nem könnyű, de egyelőre annak örülök, hogy az egyéni vállalkozásom eltart és a költségeimet is kitermeli. Rosszabb ennél ne legyen, legfeljebb csak jobb. Ebben bízom.

Ma is jelent volt többször az a furcsa érzés a torkomban, a globus érzés. Fogalmam sincs mitől. Nem tudom, hogy refluxtól e, a gyógyszerváltástól e, betegségtől e. Tényleg nem tudom, de lassan már úgy vagyok vele, hogy nem is akarom tudni, mert ezt maximum csak a szervezetem meg a Jó Isten tudja...

Este:

Palacsintát sütöttem, aztán a többi esti rutin jött. Éjfél után van, mikor befejezem a blog írását. Holnap megyek a kórházba elbeszélgetésre a pszichodráma csoporttal kapcsolatban. Remélem fel tudják mérni kellően, hogy mire van szükségem a gyógyuláshoz, mivel nagyon szeretnék meggyógyulni, és teljes életet élni végre.